Megszületett a HangHordozók – Énekmondók versenyének eredménye. A döntő az egészségügyi szabályok betartása miatt virtuálisan zajlott, ám erről egy remek 75 perces műsort is készült. A verseny eredménye:
A csengeri O’sváth Gyűjtemény adott helyet az Irodalmi Magazin legújabb, az Ady Emlékévhez kapcsolódó lapszáma alapján szervezett konferenciának 2018. november 30-án. A konferencia előadásait az alábbi linkeken tekinthetik meg az érdeklődők: I. rész, II. rész, III. rész
Az Írott Szó Alapítvány szervezésében 2013. november 7-8-án került sor a kétnapos rendezvényre a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, melynek első napján irodalomtörténeti előadások hangzottak el Weöres Sándor munkásságáról. A rendezvény második napján kortárs szerzők osztották meg emlékeiket, gondolataikat Weöresről, az est részeként Tallián Marianne és Lázár Balázs színészek elevenítették fel Weöres Sándor és Károly Amy kapcsolatát Piros ruhában, szerelemben c. előadásukkal. A Weöres Sándor emlékezete rendezvény zárásaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói Lozsányi Soma vezetésével Weöres-feldolgozásokat adtak elő.
Az érdeklődők mindkét nap megtekinthették a Weöresről és kortársairól készült képekből összeállított kamarakiállítást.
A rendezvény előadói: Kenyeres Zoltán, Jánosi Zoltán, Alföldy Jenő, Horváth Kornélia, Ködöböcz Gábor, Szakolczay Lajos, Zsille Gábor, Sebők Melinda, Kontsek András, Bertha Zoltán, Sipos Lajos, Szentmártoni János, Mezey Katalin, Oláh János, Kovács István, Czigány György, Jókai Anna, Lázár Balázs, Deák-Sárosi László
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.OkTovábbi információk