Rendezvények

Könyvheti hajóút

A Magyar napló Kiadóval és a Magyar Írószövetséggel közös könyvheti hajó ismét tele volt költőkkel, írókkal, irodalmárokkal, szerkesztőkkel, zenészekkel, s a Szaval a Suli-pályázat nyerteseinek köszönhetően tanárokkal és diákokkal is. Jánosi Zoltán és Szentmártoni János köszöntőjét követően a könyvheti újdonságok tematikus bemutatása következett. A prózai kiadványokat Bíró Gergely, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese mutatta be, a verseskötetekről Jánosi Zoltán a Magyar Napló főszerkesztője beszélt, a tanulmányköteteket Ekler Andrea, a Magyar Napló tanulmányrovatának vezetője ismertette, a mesekönyveket pedig Zsiga Kristóf kiadóvezető mutatta be. Idén az Irodalmi Magazin is „színpadra lépett”, legújabb, Kányádi Sándorról szóló lapszámukat Pataky Adrienn szerkesztő és Kondor Péter János, a magazin felelős szerkesztője mutatta be. Nem maradhatott el a tombola sem, idén 31 nyeremény lelt gazdára. A többit mondják el a képek, amelyeket Vadócz Dávid készített.

Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” – Végh Attila költő a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának 2018/19-es tanévbéli utolsó állomása a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium volt. Az iskola A magyar költészet napja alkalmából költészet heti program keretében fogadta Végh Attila költőt. A program fő célja volt, hogy a 9. osztályos diákok a költészetet és az irodalmat a mindennapi élet részeként ismerhessék meg. Végh Attila nemcsak költőként, de természetfilm gyártóként is bemutatkozott a mozgókép- és animációkészítő osztály előtt. Emellett mesélt lázadó kamaszkoráról, gondolkodásmódjáról és annak változásáról gyerekkorától mostanáig, majd felolvasta Elszakadás és Bestiárium című verseit. Az órát Zsille Gábor költő, szerkesztő moderálta.

„Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” Csender Levente a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának újabb állomása a Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium volt, ahol a negyedik évfolyamos diákok ismerték meg Csender Levente A különleges Meditittimó kalandjai című kötetét. Az erdélyi származású író interaktív foglalkozás keretében vezette be a gyerekeket a mesék világába, a magyar népmesék hagyományába, valamint saját kötetének keletkezési történetébe. A rendhagyó irodalomóra felolvasással zárult, a diákok Meditittimó világgá indulásának kalandjait követhették végig játékos módon.

Várad- A Holnap- Ady konferencia Csengeren

A csengeri O’sváth Gyűjtemény adott helyet az Irodalmi Magazin legújabb, az Ady Emlékévhez kapcsolódó lapszáma alapján szervezett konferenciának 2018. november 30-án. Melan Karolina gyűjteményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Jánosi Zoltán nyitó előadása következett. Dr Minya Károly tanszékvezető A Holnap költőit elemezte nyelvészeti szempontból, Tukacsné dr. Károlyi Margit  főiskolai tanár a Dutka Ákos, Emőd Tamás és Miklós Jutka költészetében fellelhető nyelvváltozatokról beszélt. Dr. Balázs Géza előadását távollétében Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat felelős szerkesztője olvasta fel. Dr. Boka László, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója “Az irodalmi decentralizáció hajnala: A Holnap” címmel tartotta meg előadását. Dr. Karádi Zsolt tanszékvezető Miklós Jutkáról, a költőről és  fényképészről beszélt. A konferenciát Kondor Péter János, az Irodalmi Magazin felelős szerkesztője által vezetett, Dr. Boka László és Dr. Karádi Zsolt részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés zárta.