Hírek

HangHordozók – Énekmondók versenye

Megszületett a HangHordozók – Énekmondók versenyének eredménye. A döntő az egészségügyi szabályok betartása miatt virtuálisan zajlott, ám erről egy remek 75 perces műsort is készült. A verseny eredménye:

I. Lámpaláng zenekar

II. Bettika duo

III. Resti kornél

Gratulálunk a győzteseknek!

A döntő megtekinthető: ITT

A virtuális rendezvény az NKA támogatásával valósult meg

Megjelent Keleti Ágnes 100 évéről szóló könyv

A Testnevelési Egyetem Aulájában a vírus ellenére is szép számmal gyűltek össze az érdeklődők, elvégre a Magyar Torna Szövetség kiadásában megjelent a Keleti 100 „Mert szeretek élni…” c. könyv, mely a 100. születésnapjához közeledő ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes élettörténetét dolgozza FEL. Az Írott Szó  Alapítványt  büszkeséggel tölti el, hogy a kiadvány támogatói közé került és öröm számára, hogy ezzel a könyvvel részese lehet az alapítvány múltjához és jelenéhez méltó értékteremtésnek. A műfaját tekintve tényirodalmi alkotás a Líra és a Libri bolthálózatában kapható, 380 oldal 300 fotó kíséretében mesél az eltelt évszázadról, Keleti Ágnes szempontjából megmutatva a történelmi hátteret és eseményeket is.  A házigazda,  Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora elmondta, hogy örömmel álltak a támogatók közé, elvégre Ági néni mind a mai napig a TF egyetlen olimpiai bajnoka, aki a főiskola egyesületének színeiben nyerte aranyát 1952-ben.
„Nem minimalista céllal ültünk neki ennek a munkának Dávid Sándorral együtt. Alapvetően egy szavakból formált emlékoszlopot szerettünk volna emelni Keleti Ágnes részére, meghajolva a tehetsége, az eredményessége előtt – mondta Dobor Dezső a könyv társszerzője. Az emlékoszlop az utolsó eleméig készen áll és maradandó lesz. Úgy fogjuk fel, hogy a könyvünk palackposta a jövőnknek: így éltek itt az emberek, így élt köztük egy fenomén, egy művész, aki mutatta az utat az akkori tornának és még mindig mutatja nekünk is, a derűét, az egészségét, a bölcsességét.”

Óriási szerencse volt, hogy a kötetben szereplő 36 interjút még a vírus felbukkanása előtt sikerült elkészíteni. Régi sporttársak, olimpiai csapatagok, családtagokok, tanítványok, barátok emlékeztek vissza Keleti „tetteire” és személyiségére, Ausztráliától Izraelen át az USA-ig. Köteles Erzsébet, Tass Olga, Kárpáti György viszont életük utolsó interjúját adták a könyv számára, a megjelenést sajnos már nem érhették meg.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében megemlítette, hogy mindig nagy öröm a sportban élőknek új sportkönyvet kézben tartani, mert minden sportoló élete tanulságos olvasmány, majd úgy folytatta: „Ági néni élettörténete nemcsak a hosszúsága miatt különleges, hanem azért is, mert a tornász mellett egy édesanya és egy sportszakember életét is megismerjük”. „Az az egészséges, pozitív életszemlélet, amely Ági nénit jellemzi, mindannyiunk számára példa lehet” – hangsúlyozta.

Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó, a Nemzet Sportolója a könyv előszavának szerzője emlékeztetett arra, hogy 2004-ben, amikor bevezették a Nemzet Sportolója címet, Keleti Ágnes volt az első, akinek a neve azonnal felvetődött. Hozzátette, hogy az idén decemberben 125 éves magyar olimpiai mozgalom sikereihez Keleti Ágnes is nagymértékben hozzájárult.

A Keleti 100 produkció igyekezett felnőni a bajnoknő különlegességéhez, emlékbélyeget is nyomatott a tiszteletére, melyek közül a 100-as számút Keleti Ágnes kapta. Távollétében a fia vette át az egyedi blokkot dr. Szabó Tündétől. Továbbá a könyv angol nyelvű változata is elkészül decemberre, a kiadványnak saját facebook oldala is van, e-book (multimediaplaza.com) formában is hozzá lehet férni az alkotáshoz, a és játék is zajlik a mediapartner, a Sport365.hu bevonásával. Mint a könyvbemutató sajtótájékoztatóján elhangzott a világ legidősebb olimpiai bajnoka jól érzi magát, azt üzente, „hogy örömmel fogadja a róla szóló könyvet és alig várja, hogy neki kezdjen az olvasásának.”

Bizonyára sokan követik a példáját.

Fotó  Róth Tamás

Új könyvünk – KELETI 100 “Mert szeretek élni!”

Száz a százhoz 
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka. Mindenki által remélve a bajnoknő száz nap múlva tölti be a századik születésnapját (1921. január 9-én született Budapesten). A magyar sport történetében már korábban is akadt  a századikat elérő, sőt túl is lépett olimpiai bajnok: Tarics Sándor vízilabdázó, 1936 aranyérmese.
Keleti Ágnes a koronavírus miatt a szokottnál természetesen  óvatosabban él, ő maga is és környezete is ügyel az óvintézkedésekre. A rendszeres szobai mozgástól azonban nem térítheti el semmi. Ennek és a helyesen megválasztott étrendnek köszönhetően továbbra is fitt és jó kedélyű.
Nehezen viseli, hogy a kockázatokra való tekintettel nem hódolhat mindenkori kedvenc szórakozásának, az utazásnak. Így a tavaly őszi barcelonai és a karácsonyi bécsi kirándulása óta már nem is lépett át a határon. Számára is maradt a belföld, a vírus első hullámát a Mátrában vészelte át, most ősszel pedig, – amíg az időjárás megengedte –  Balatonfüreden időzött sokat, a sétány közönségének nagy örömére. A Dunán is feltünt egy motorcsónak túra vendégeként, ami olyan jól sikerült, hogy az ott készült kép került fel az életét bemutató könyv címlapjára (fotó: Róth Tamás). Mert hogy Keleti Ágnes barátai, rajongói és sporttársai rövidesen megismerhetik teljes élettörténetét, szemléletét és gondolatait a világról.
Nyáron az ideje egy részét fényképei válogatásával töltötte, mert ezzel is szerette volna segíteni a róla ősz végén megjelenő könyv sikerét.  Az idei Ezüstgerely művészeti pályázaton A Prokopp c. könyvvel díjazott Dávid Sándor és Dobor Dezső szerzőpáros giga munkába kezdett, amikor már egy éve nekilátott, hogy megénekelje a bajnoknő eddigi közel száz évének történetét.
Az ÍROTT SZÓ ALAPÍTVÁNY által is büszkén támogatott könyvben Keleti 36 egykori sporttársa nyilatkozik a “világ nyolcadik csodájaként” is aposztrofált tornászról, itthonról és külföldről (Ausztrália, USA, Izrael). Köztük a TF-esek  és a tornászok mellett a magyar olimpiai csapatok még élő tagjai, többek közt olimpiai bajnokok és érmesek, olimpikonok: Korondi, Bodó,Benedek Gábor, Gyenge, Dömölky, Ducza, Makray, Müller Kati, s azóta sajnos elhunyt Köteles Erzsébet, Tass Olga, Kárpáti György, akik – akkor persze senki sem gondolhatta – életük utolsó interjúit adták épp a könyv számára. Érdekesség, hogy Vizi E. Szilveszter, mint egykori tornász neve is szerepel a nyilatkozók közt. A boltokba novemberben eljutó kötetet több mint 100  fekete fehér és 30 oldalnyi színes fotó teszi teljessé. A könyv címe KELETI 100 “Mert szeretek élni!”

Könyvheti hajóút

A Magyar napló Kiadóval és a Magyar Írószövetséggel közös könyvheti hajó ismét tele volt költőkkel, írókkal, irodalmárokkal, szerkesztőkkel, zenészekkel, s a Szaval a Suli-pályázat nyerteseinek köszönhetően tanárokkal és diákokkal is. Jánosi Zoltán és Szentmártoni János köszöntőjét követően a könyvheti újdonságok tematikus bemutatása következett. A prózai kiadványokat Bíró Gergely, a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese mutatta be, a verseskötetekről Jánosi Zoltán a Magyar Napló főszerkesztője beszélt, a tanulmányköteteket Ekler Andrea, a Magyar Napló tanulmányrovatának vezetője ismertette, a mesekönyveket pedig Zsiga Kristóf kiadóvezető mutatta be. Idén az Irodalmi Magazin is „színpadra lépett”, legújabb, Kányádi Sándorról szóló lapszámukat Pataky Adrienn szerkesztő és Kondor Péter János, a magazin felelős szerkesztője mutatta be. Nem maradhatott el a tombola sem, idén 31 nyeremény lelt gazdára. A többit mondják el a képek, amelyeket Vadócz Dávid készített.

Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” – Végh Attila költő a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának 2018/19-es tanévbéli utolsó állomása a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium volt. Az iskola A magyar költészet napja alkalmából költészet heti program keretében fogadta Végh Attila költőt. A program fő célja volt, hogy a 9. osztályos diákok a költészetet és az irodalmat a mindennapi élet részeként ismerhessék meg. Végh Attila nemcsak költőként, de természetfilm gyártóként is bemutatkozott a mozgókép- és animációkészítő osztály előtt. Emellett mesélt lázadó kamaszkoráról, gondolkodásmódjáról és annak változásáról gyerekkorától mostanáig, majd felolvasta Elszakadás és Bestiárium című verseit. Az órát Zsille Gábor költő, szerkesztő moderálta.

„Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” Somos Béla a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolában

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának újabb állomása a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola volt 2019. március 29-én, ahol a 8.b osztályos diákok ismerték meg Somos Béla Miért ír az ember? című kötetét. Az író magyar- és világirodalmi példák mentén ismertette az írás okát, célját. Az ars poeticák felolvasását követően a diákok megoszthatták egymással, hogy őket mi készteti írásra. Az óra végén több diák elszavalta kedvenc versét. Elhangzott Csokonai Vitéz Mihály: Reményhez, Radnóti Miklós: Nem tudhatom és Ady Endre: Párisban járt az Ősz című verse.

„Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” Csender Levente a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának újabb állomása a Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium volt, ahol a negyedik évfolyamos diákok ismerték meg Csender Levente A különleges Meditittimó kalandjai című kötetét. Az erdélyi származású író interaktív foglalkozás keretében vezette be a gyerekeket a mesék világába, a magyar népmesék hagyományába, valamint saját kötetének keletkezési történetébe. A rendhagyó irodalomóra felolvasással zárult, a diákok Meditittimó világgá indulásának kalandjait követhették végig játékos módon.

„Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  a Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban

A ’89-es romániai forradalom

Király Farkas előadása a Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának harmadik állomása a Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium volt, ahol Király Farkas erdélyi író a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján ismertette meg a 11. osztályos tanulókat az 1989-es romániai forradalommal. A történelmi háttér felvázolását követően Király Farkas részletet olvasott fel Sortűz című kötetéből, majd személyes hangvételen, a diákokkal párbeszédben beszélt tapasztalatairól, emlékeiről. A 45 perces előadást kivetítés kísérte, így a diákok képanyaggal együtt követhették végig a forradalom történetét.

Alapítványunk támogatásával megjelent, s már megvásárolható Az év versei 2018 antológia

Alapítványunk támogatásával ez évben is megjelent Az év versei 2018 antológia, amely a kortárs költészet legreprezentatívabb kiadványa. Megvásárolható a magyarnaplo.hu oldalon.

Az év versei – Az év novellái című kötettel együtt – a magyar irodalmi élet színe-javát tárja az olvasók elé. Ahogy a borász válogatja szemenként a szőlőt, azzal a gonddal és szeretettel készül ez a reprezentatív gyűjtemény. Hagyományainkhoz híven a kötet mintegy negyven magyarországi és határon túli magyar folyóirat közlése alapján az elmúlt év legjobb verseiből nyújt színvonalas, sokoldalú válogatást. A kötetben 100 költő szerepel, a legidősebb a 2017-ben, 91 éves korában elhunyt Vasadi Péter, a legfiatalabb a 28 éves kárpátaljai Marcsák Gergely.

A Versmaraton 2018 szakmai program megvalósítását 2017. évben a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.