About

Posts by :

Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” – Végh Attila költő a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának 2018/19-es tanévbéli utolsó állomása a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium volt. Az iskola A magyar költészet napja alkalmából költészet heti program keretében fogadta Végh Attila költőt. A program fő célja volt, hogy a 9. osztályos diákok a költészetet és az irodalmat a mindennapi élet részeként ismerhessék meg. Végh Attila nemcsak költőként, de természetfilm gyártóként is bemutatkozott a mozgókép- és animációkészítő osztály előtt. Emellett mesélt lázadó kamaszkoráról, gondolkodásmódjáról és annak változásáról gyerekkorától mostanáig, majd felolvasta Elszakadás és Bestiárium című verseit. Az órát Zsille Gábor költő, szerkesztő moderálta.

„Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban” Somos Béla a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolában

A Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány közös „Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban”  programsorozatának újabb állomása a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola volt 2019. március 29-én, ahol a 8.b osztályos diákok ismerték meg Somos Béla Miért ír az ember? című kötetét. Az író magyar- és világirodalmi példák mentén ismertette az írás okát, célját. Az ars poeticák felolvasását követően a diákok megoszthatták egymással, hogy őket mi készteti írásra. Az óra végén több diák elszavalta kedvenc versét. Elhangzott Csokonai Vitéz Mihály: Reményhez, Radnóti Miklós: Nem tudhatom és Ady Endre: Párisban járt az Ősz című verse.

Várad- A Holnap- Ady konferencia Csengeren

A csengeri O’sváth Gyűjtemény adott helyet az Irodalmi Magazin legújabb, az Ady Emlékévhez kapcsolódó lapszáma alapján szervezett konferenciának 2018. november 30-án. Melan Karolina gyűjteményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Jánosi Zoltán nyitó előadása következett. Dr Minya Károly tanszékvezető A Holnap költőit elemezte nyelvészeti szempontból, Tukacsné dr. Károlyi Margit  főiskolai tanár a Dutka Ákos, Emőd Tamás és Miklós Jutka költészetében fellelhető nyelvváltozatokról beszélt. Dr. Balázs Géza előadását távollétében Bíró Gergely, a Magyar Napló folyóirat felelős szerkesztője olvasta fel. Dr. Boka László, az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója “Az irodalmi decentralizáció hajnala: A Holnap” címmel tartotta meg előadását. Dr. Karádi Zsolt tanszékvezető Miklós Jutkáról, a költőről és  fényképészről beszélt. A konferenciát Kondor Péter János, az Irodalmi Magazin felelős szerkesztője által vezetett, Dr. Boka László és Dr. Karádi Zsolt részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés zárta.

„Ha élni kell, ily halálos az ember” 1956 lázadó jelenléte a művészetben című konferencia programja

„Ha élni kell, ily halálos az ember”

1956 lázadó jelenléte a művészetben

című konferencia

 

Időpont: 2017. február 2425.

Helyszín: Szigligeti Alkotóház

Program:

  1. február 24. (péntek)

14.00–16.00-ig: Érkezés, szobák elfoglalása

16.00: Ünnepélyes megnyitó

Ünnepi beszédeket mond:

  1. Matiszlovics Tibor igazgató – MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
  2. Kovács István történész, író – az Írott Szó Alapítvány nevében
  3. Szentmártoni János költő, író (elnök, Magyar Írószövetség)

A konferencia moderátora: Mirtse Zsuzsa (művészeti tanácsadó, MANK)

17.00: Kovács István történész, költő, író előadása: A magyar forradalom lengyel előzményei

17.30: Hanák Gábor történész–filmrendező, a Cseh Tamás Archívum alapítójának gondolatai Cseh Tamás ’56-hoz fűződő kapcsolatáról eredeti koncertfelvételekkel.

18.00: Szentmártoni János Gérecz Attila-díjas költő közzéteszi ünnepi alkalomra írt művét.

18.15–19.00: Szünet

19.00–20.30: Vacsora

20.30–21.00-ig koncert (Kákics együttes).

  1. február 25. (szombat)

10.30: Jánosi Zoltán irodalomtörténész előadása: Antigoné cipellői. Szophoklész és 1956. (Ratkó József Antigoné-fordítása)

Falusi Márton Gérecz Attila-díjas költő közzéteszi ünnepi alkalomra írt művét.

11.00: Pomogáts Béla irodalomtörténész előadása: A magyar irodalom szerepe a forradalomban

Lackfi János Gérecz Attila-díjas költő közzéteszi ünnepi alkalomra írt művét. (Lackfi János helyett Mirtse Zsuzsa olvasssa fel a verset)

11.45–12.30: Menasági Péter szobrászművész gondolatai 56-hoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokról (művészi, társadalmi inspirációkból kiindulva.

Lanczkor Gábor Gérecz Attila-díjas költő közzéteszi ünnepi alkalomra írt művét.

12.30–14.00: Ebéd

14.00-14.30: Deák-Sárosi László filmesztéta előadása: 1956 a rendszerváltás előtti magyar játékfilmekben

Zsávolya Zoltán Gérecz Attila-díjas költő közzéteszi ünnepi alkalomra írt művét.

14.30–15.00: Windháger Ákos zenetörténész előadása.

Weiner Sennyei Tibor Gérecz Attila-díjas költő közzéteszi ünnepi alkalomra írt művét.

15.30: Hóvári János főigazgató úr záróbeszéde

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja

Sajtótájékoztatót tartottunk

„Ha élni kell, ily halálos az ember” 1956 lázadó jelenléte a művészetben című konferencia beharangozó sajtótájékoztatóját tartottuk ma partnerünk, a MANK részvételével, a Magyar Napló könyvesboltban. A Diplomata című laptól, az MTI újságíróján át, a Kossuth Rádió, valamint Kultura.hu tudósítói is megjelentek a tájékoztatón.

Az MTI így számolt be az eseményről:

Nem csupán a forradalmat átélt korosztálynak, hanem a következő generációknak is meg kell fogalmazniuk a viszonyukat 56-hoz, mert a mai Magyarország a forradalom örökségére épül. A konferencia ennek a törekvésnek ad helyet a különféle művészeti ágak képviselőinek megszólításával – fűzte hozzá Dr. Hóvári János főigazgató.

Nemes Attila, az Írott Szó Alapítvány munkatársa a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a konferenciára hat Gérecz Attila-díjas kortárs költő – Szentmártoni János, Falusi Márton, Lackfi János, Lanczkor Gábor, Zsávolya Zoltán és Weiner Sennyey Tibor – az alkalomra írt új versével készül. A költeményeket a következő héten az interneten is közzéteszik.

Az 1956-os forradalmat a korabeli és kortárs művészetek segítségével bemutató konferencia programját Mirtse Zsuzsa író-költő, a MANK tanácsadója ismertette. A kétnapos eseményen előad többek között Kovács István történész-költő, Hanák Gábor történész-rendező, Pomogáts Béla irodalomtörténész és Menasági Péter szobrászművész.

Jánosi Zoltán irodalomtörténész Ratkó József Antigoné-fordításáról fog beszélni, míg Deák-Sárosi László filmesztéta 1956 a rendszerváltás előtti magyar játékfilmekben, Windháger Ákos művelődéstörténész A forradalom szakralitása – elmélkedés 1956 miséiről címmel tart előadást – tette hozzá Mirtse Zsuzsa, aki kitért arra is, hogy az előadások szerkesztett változatát kötetben tervezik megjelentetni.

A konferenciát a magyar irodalom népszerűsítésére 1998-ban létrejött Írott Szó Alapítvány és a MANK a Magyar Írószövetséggel, valamint a Cseh Tamás Archívummal közösen szervezi az 1956-os Emlékbizottság támogatásával.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

újságírók, érdeklődők

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Nemes Attila

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Dr. Hóvári János, Nemes Attila, Mirtse Zsuzsa

Dr. Hóvári János a Diplomata c. lap újságírójával

 

  

 

Sajtótájékoztatót tartunk a „Ha élni kell, ily halálos az ember” 1956 lázadó jelenléte a művészetben című konferenciáról

SAJTÓMEGHÍVÓ

Az Írott Szó Alapítvány és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a

„Ha élni kell, ily halálos az ember”

1956 lázadó jelenléte a művészetben

című konferencia

sajtótájékoztatójára

Az Írott Szó Alapítvány az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulóján az anyaországi és a határokon túli művészeti élet korabeli és jelenbeli feldolgozását és bemutatását lehetővé tevő kétnapos összművészeti (film, képzőművészet, irodalom, zene) szakmai konferenciát szervez a magyar irodalom és képzőművészet emblematikus helyszínén, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szigligeti alkotóházában. A konferencia megvalósítása során partnerünk a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a Cseh Tamás Archívum Alapítvány és a Magyar Írószövetség.

 

Időpont: 2017. február 21. (kedd) 16.00 óra

Helyszín: Magyar Napló Könyvesbolt (1085 Budapest, József körút 70.)

 

A sajtótájékoztató résztvevői:

Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész

a Magyar Napló irodalmi folyóirat és az Irodalmi Magazin főszerkesztője (Írott Szó Alapítvány)

Dr. Hóvári János

a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója

Szentmártoni János költő, író

a Magyar Írószövetség elnöke

A konferencia programját ismerteti:

Mirtse Zsuzsa író, költő

a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. művészeti tanácsadója

 

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja

 

 

Rendhagyó irodalomóra a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban

ferencvaros_cimer_szlogenMezey Katalin Kossuth-díjas költő látogatott el 2016. február 10-én a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumba az Írók a katedrán – Rendhagyó irodalomórák a Ferencvárosban című Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata és az Írott Szó Alapítvány együttműködésében megvalósuló programsorozat keretében.

A programsorozat az idei évben az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a megemlékezés jegyében indult útjára. A Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban tartott rendhagyó irodalomórán Mezey Katalin 10-13. évfolyamos diákok körében idézte fel a témához kapcsolódó emlékeit. A patinás épület egyik dísztermében összegyűlt fiatalok a személyesség légkörében érdeklődéssel hallgatták a Lázár Balázs és Tallián Mariann színművészek, valamint a szerző előadásában megszólaló verseket és a novellarészletet, amelyek ez alkalommal megrendítően emberi oldalról mutatták be a történelmi eseményeket.

DSC04071 DSC04038 DSC04041 DSC04042 DSC04045 DSC04046 DSC04047 DSC04050 DSC04051 DSC04053 DSC04054 DSC04059 DSC04062 DSC04064 DSC04066

 

Alapítványunk közreműködésével megjelent a Ferdynand Gregorovius lengyel és magyar dalai c. kötet

Az alábbiakban olvashatnak a szerzőről és a könyv hátteréről, amelynek előszavát Kovács István polonista írta, az illusztrációkat pedig Herman Róbert történész válogatta:

Bez nazwy-1_fekvo

Ferdynand Gregorovius Mazowszében és Królewiecben                                                       1821 – 1852

  1. Rövid életrajz

Ferdynand Adolf Gregorovius 1821. január 28-án született Nidzicében (Neidenburg). A városka a XIX. században, csakúgy, mint az egész Warmia és Mazowsze (Mazovia), Kelet-Poroszországhoz tartozott. Ferdynand  apja, Ferdynand Tymoteusz, 1819-től  járási bíró volt, tudott lengyelül  is. Felesége, Wilhelmina Kausch halála után másodszor is megházasodott, az özvegy von Colrepp Emiliát (lánynéven Dressler) vette feleségül. A nidzicei bírónak kilenc gyermeke született – közülük négy gyermekkorában meghalt. Ferdynand az első házasságból származó legfiatalabb gyermek volt.

A Gregorovius család mazowszei származású volt, családnevük eredetileg Grzegorzewski volt. A család őse a XVI. század közepén telepedett le  Mazowszében. 1525-től Mazowsze mint Porosz Hercegség (Fürstentum Preussen) lengyel fennhatóság alá (mint lenno) tartozott.

Ferdynand ősei áttértek az ágostai evangélikus hitre, és vagy lelkészek, vagy bírók voltak. A barokk korban általános szokás volt a lengyel családneveknek latin formát adni. Az első Grzegorzewski, aki a Gregorovius formát használta, Lőrinc (Wawrzyniec), Pisz-ben (Johannisburg) volt evangélikus esperes, 1646 és 1729 közt élt. Ugyanilyen módon változtatták nevüket a Boreckik Boretiusra, Maleckik Maletiusra, a Grabowskik Graboviusra, a Gizyckik Giseviusra, stb. Hozzátehetjük, hogy az ismert mazowszei nyelvvédő Gustaw Gisevius (1810-1848) közeli rokona volt Ferdynand Gregoroviusnak. Lehetséges, hogy találkoztak is, hiszen Gregorovius gyakran látogatott Mazowszébe.

Gąbinben (Gumbinen) érettségizett 1838-ban, majd Królewiecben (Königsberg) iratkozott be a teológiára. Mivel azonban nem érzett hivatást a papi pályára, a Filozófiai Fakultáson tanult tovább, ahol 1843-ban  doktorált Karol Rosenkranz professzornál Plotini de pulchro doctrinae, azaz Plotinus esztétikájának alapelvei (Plotinus, a neoplatonizmus megalkotója, 204-269 körül élt). Ezzel a munkával vette kezdetét Gregorovius érdeklődése az antikvitás iránt. Egyelőre, a negyvenes évek közepétől, a német politikai életbe vetette magát, és a lengyel ügyeknek is figyelmet szentelt. Az 1848-as forradalmak idején a demokratikus szellemű „Neue Königsberger Zeitung” hasábjain publikált, és ugyanakkor kezdte közölni első szépirodalmi és politikai műveit, melyekről egy következő fejezetben szólok. 1851-ben két könyvet adott ki Królewiecben: egyik Hadrianus császár Rómájáról szól, a másik mű egy dráma a bizánci Tiberius császárról. 1852-ben Rómába költözött, hogy annak középkori történetével foglalkozhasson. Az ezt tárgyaló nyolckötetes művéért (1855-1872) kapta meg 1876-ban az Örök Város díszpolgárságát. Szintén nagy sikere volt az ötkötetes Itáliai peregrinációk (Wanderjahre in Italien, 1864-1877) című műnek. Az ötvenes évek közepén nagy részvéttel írt a római gettó zsidó lakóinak sorsáról, verset is írt Klagegesang der Kinder Juda in Rom (Juda gyermekeinek panaszdala Rómában). 1874-től Münchenben élt, ekkor Görögország és Bizánc történetével foglalkozott (Korfu, Athenasis, Geschichte der Stadt Athen im Mittelalter).

A XIX. század utolsó negyedében Dél-Európa egyik legismertebb és legolvasottabb történésze volt. Róma említett díszpolgársága mellett sok olasz tudományos társaságnak is tagja. Tagja lett a Bajor Tudományos Akadémiának, valamint a II. Maximilián bajor király kapitulumának is. Össznémet szempontból a mazowszei Nidzice legnagyobb fia volt. 1891. május elsején hunyt el Münchenben. A Bajor Tudományos Akadémia nekrológjában szerepelt többek között, hogy „a Kelet-Porosz Nidzicában született, a lengyel határ közelében, mazurok között”.  

  1. Oppozícióban országa kormányával

1840-ben IV. Frigyes porosz király Królewiecbe érkezett koronázási ünnepségeire. A Masovia-korporáció nevében Gregorovius köszöntötte, amiért az uralkodótól egy gyémántokkal  kirakott dísztűt kapott –  amit 1848-ban eladott Berlinben 80 tallérért egy zsidónak.

A Vormärznek nevezett ellenállási mozgalom 1841-ben kezdődött, amikor Johann Jacobi królewieci zsidó orvos Vier Fragen (Négy kérdés) címmel brosúrát adott ki, melyben a cenzúra megszüntetését, országos nemzeti (nem nemesi) képviseletet, nyilvános bírósági eljárásokat követelt. Ugyancsak élesen bírálta a mindenható állami bürokráciát. Jacobi nyomában járt, sőt még messzebb ment követeléseiben a liberális „Königsberger Hartungsche Zeitung”. Összporosz alkotmányt, a „Német Szövetség” helyett minden német államot egyesítő államformát, teljes vallásszabadságot, a zsidók emancipációját, s végül az orosz politikai befolyástól való teljes függetlenséget követelte, mely 1815-től, a Bécsi Kongresszustól kezdve súlyosan ránehezedett a németekre.  A liberális mozgalom gyorsan fejlődött a negyvenes évek közepétől. Létrejött egy Polgári Társaság (Bürgergesellschaft) 700-1000 taggal. Amikor a rendőrség betiltotta, informális társaságként az Óvárosban, egy kertben találkoztak. E mozgalom legfontosabb vezetőihez tartozott Ferdynand Falcon orvos, Ludwik Walesode újságíró, Aleksander Jung író, teológus, dr. Karol Witt tanár, Rudolf Gottschall író, és mások. A mozgalom az Ifjú Németország és az újhegeliánusok befolyása alatt állt, de figyelmet keltett nemcsak Poroszországban, hanem egész Európában is. Gregoroviust is ott találjuk  a królewieci Vormärz centrumában, a Polgári Társaság tagja, 1845. júliusában egy referátumot is tart, amiért rendőrségi figyelmeztetést és pénzbüntetést kapott.

Korábban, 1843-ban álnéven kiadott egy rövid, éles hangú szatirát:Konrad Siebenhorns Höllenbriefe an seine lieben Freunde im Deutschland (Konrad Siebenhorn levelei a pokolból németországi kedves barátaihoz). Formailag Dantét utánozta, ám tartalmilag nemcsak a poroszországi, hanem egész Németországban   uralkodó politikai és társadalmi viszonyokat bírálta.

  1. A lengyelek hű barátja

Nidzice lakosai évszázadokon át érdeklődtek a lengyelek sorsa iránt, már csak azért is, mert városkájukon keresztül vezetett az út Varsóból Królewiecbe. Leginkább gazdasági ügyek érdekelték őket, az árucsere, valamint a tiltott áruk kétoldalú csempészete.

Gyorsan eljutottak hozzájuk a varsói politikai és háborús hírek. 1807-ben például itt állomásozott, majd szervezett hadikórházat Józef Zajączek tábornok. A néhány éves Ferdynand biztos hallott róla a város idős lakóitól. A novemberi felkelés híre is gyorsan nagy visszhangot keltett náluk. Ahogy Ferdynand testvére, Juliusz visszaemlékezett, általánosan ismert, olvasott volt Nidzicében a varsói, demokratikus szellemű „Nowa Polska”, a felkelésért elsősorban a fiatalabb nemzedék lelkesedett. Ennek a lelkesedésnek nagyszerű dokumentumai az ún. mazur csempék. Az egyiken ez olvasható: „Nem veszett el még Lengyelország, de el kell vesznie Urának” – vagyis Oroszországnak. Ez az atmoszféra hatotta át Ferdynandot is, élete végéig hű maradt hozzá, amit minden életrajzírója hangsúlyoz. Nem olvashatjuk meghatottság nélkül Der Polen-zug (Lengyelek vonulása) című, 1832-ben írt verset. Edward Martuszewski (1921-1981) olsztyni történész szerint Ferdynand testvére, Gustaw, részt vett a lengyel felkelésben, majd 1833-ban a görög függetlenségért vívott harcokban.

Ferdynand 1845-ben színes, sok szálú regényt írt Werdomar und Wladislav aus der Wüste Romantik (Waldemar és Wladislav a romantika vadonából).

A 48-as forradalmak idején adta ki Idee des Polentums (A lengyelség eszméje) című művét, melyet a nagy lengyel demokratikus történésznek, az emigrációban élő Joachim Lelewelnek dedikált. Így fordult hozzá a Bevezetésben: „ Több éve már, hogy szeretettel vizsgálom az Ön népének történelmét. A szerencsétlenségek megindító iskolája, a fájdalom magasztos filozófiája, melyet a királyok láthatólag soha nem értettek, a népek pedig hitszegően, hálátlanul elfeledtek. Mintha nem Lengyelország lett volna, akit Európa keresztre feszített, hogy szégyenteljes gyalázattal megmentse az emberiséget a politikai hazugság erőszakától. Van-e vajon ehhez mérhető másik áldozat? […] Az Ön könyvei voltak lelkem forrásai, Hérodotosz műveihez hasonlók, telve hellén egyszerűséggel, a lélek római nagyságával, kétszeresen meggyőzőek a fájdalmas történetiséggel […] Mint német érzem hazám felelősségét” (kiemelés J.J. – ford. E. Martuszewski). – A könyv két részből áll. Az első Lengyelország történetét ismerteti a kezdetektől a felosztásokig, a második a nagylengyelországi felkeléssel, és Lengyelország restituciójának lehetőségével fejeződik be. A mű célja a szerző szerint „ a lengyelség természetének, rendszere jó és rossz oldalainak bemutatása, valamint a Rzeczypospolita megjavítására való törekvéseké, melyeket a >jezsuita< kabinet-rendszer nem használt ki, hanem erőszakkal elnyomott – végül a lengyel nemzet mártírológiája a szerző koráig, életképességének bemutatása, jövőjén való töprengések”.  – A könyvet valójában nehéz Lengyelország történetének nevezni, inkább historiofilozófiai – szociológiai reflexiók a leginkább jellemző eszmékhez, melyek a lengyel nemzetet fejlődése, léte során jellemezték. Válaszul kritikusainak, elsősorban Rosenkranz professzornak, ezt írta a szerző: „Bebizonyítottuk, hogy az az elem, melyből ez a szerencsétlen nemzet életerejét merítette, és melynek köszönhetően minden szenvedés, pusztító csapás ellenére máig létezik, elpusztíthatatlan, mélyen gyökerezik lelkében […] Nem más ez, mint patriotizmus, hazaszeretet, a lengyelek valódi természete”. Majd feltett egy retorikus kérdést: miért akarják megfosztani ettől a nemes tulajdonságtól a lengyeleket – a Rzeczypospolita hibái miatt? Miért feledkeznek meg az utolsó Jagiellók alatt virágzó nagyszerű kultúráról? A lengyelek hibáit felnagyítják, ami persze megfelel a szociológia módszereinek, hogy a vesztes népet minden oldalról elítélik, befeketítik. A lengyelség eszméje  a hazaszeretet mellett a köztársaság gondolata, ami olyannyira ellenkezik egész Európa abszolutizmusával. Ezt a nagyszerű eredményt, bár csak a nemességre vonatkozik, még Lengyelország eleste sem törölheti el. Emlékeznünk kell, hogy ez az eszme az utóbbi évtizedekben újra életre kelt, megkoronázása volt a Május harmadiki Alkotmány.

Gregorovius fel akarta ébreszteni német honfitársai lelkiismeretét. Emlékeztetett, hogy 1831-ben érdemben semmit sem tettek Lengyelország szabadságáért. 1848-ban a német közvélemény nem akarta tudomásul venni, hogy a porosz seregek fegyverrel törtek a népre, amely csak szabadságot akart. A németek pusztították el egykor Lengyelországot. Nem törölhető el ez a vétek. Hazugság, hogy ezt már jóvátették. A németek, Oroszországgal együtt, tették semmivé a Május harmadiki Alkotmány eredményeit. – Gregorovius, bár a demokratákhoz tartozik, nem takarékoskodott az elismeréssel a konzervatív politikus Adam Czartoryski és  tábora irant. Látta, hogy a jövendő Lengyelországban széleskörű politikai és társadalmi reformokat akar bevezetni. Elismeréssel ír arról is, hogy Czartoryski dícsérte Królewiecet az 1848-as lengyel-párti álláspontjáért.

A lengyelek iránt érzett szimpátiáját Gregorovius költői formában is kifejezte. Először 1848-1849-ben a „Neue Königsberger Zeitung”-ban publikált rövid verseket. Elsőként – feltehetőleg – 1848. szeptember 15-én az Ins gelobte Land  (Az igéret földjére) címűt, ezt követőleg a 16 művet magába foglaló gyűjteményt 1849-ben, Królewiecben, barátja, Wilhelm Bornträger segítségével Polen- und Magyarenlieder (Lengyel és magyar dalok) cím alatt. A kötetet – eddig – nem adták ki újból, bár mindenki, aki Gregoroviusról írt, szólt róla.

A berlini forradalom kitörésekor Ferdynand Gregorovius új lelkesedéssel vett részt a politikai életben. A Demokratikus Alkotmány Klubba tartozott, barátaival és kollégáival egykamarás parlamentet, Németország egyesítését, a halálbüntetés eltörlését követelte, a királyi vétójog korlátozását a parlament döntéseit illetően. Elítélte Ausztria politikáját Lombardiával, Szicíliával és Magyarországgal szemben, 1849. májusában pedig a Porosz Parlament II. kamarájának jogtalan feloszlatását. 1849. június végén került sor a Választójog Védőinek Kongresszusára, melyen Kelet- és Nyugat-Poroszország 47 városának képviselői vettek részt. Gregorovius egyike volt a Pregoła-menti város három képviselőjének; annak a proklamációnak a szerzői közé tartozott, melyben a reakciós választójogon alapuló 1849. július 17-i választások bojkottját igazolták.

A legfontosabb politikai szerepet a forradalom éveiben mégis mint a „Neue Königsberger Zeitung” rendkívül aktív munkatársa játszotta, melyet a városi hatóság nyugtalanul figyelt. 1848-1850 között 92 vezércikket írt, melyekben kifejtette politikai nézeteit csaknem egész Európát, sőt az USA-t  illetően, de – érthető módon –            a fő figyelmet a porosz és német problémákra fordította. Nem hanyagolta el a lengyel, osztrák, olasz, sőt a magyar szabadságharc problémáit sem; elítélte az osztrák-orosz szövetséget, az orosz pánszlávizmust, a Német Parlament gyáva frankfurti határozatait. Gregorovius véleménye az európai politikai változásokra az 1848-1849-es forradalmak idején még pontos elemzésre vár, enélkül nem lehet megírni új életrajzát, amire a legnagyobb mértékben rászolgál.

Mint már említettem, 1850 után Gregorovius Róma és Görögország történetével foglalkozott, de soha nem feledkezett el Lengyelországról, a felosztás bűntényéről. 1854-ben összehasonlította Korzika szerencsétlen sorsát a Lengyelországon elkövetett erőszakkal, 1889-ben, két évvel halála előtt, Aténról szóló művében megismételte véleményét a Rzeczypospolitát ért igazságtalanságról. Érdekes, hogy bár Kelet-Poroszországban született és nevelkedett, ahol a Hohenzollerneknek nagy kultusza virágzott, soha nem érezte magát porosznak, mindig csak németnek. Talán ezért is nézte elismeréssel  élete végén az egyesített II. Német Birodalom hatalmát?

Nidzice és Gregorovius a XIX. század második felében,

későbbi emlékezete

Gregorovius majd fél évszázadot élt Itáliában és Münchenben, de -bár soha nem látogatott el szülővárosába, ifjúsága színhelyére, el nem felejtette. 1864-ben jegyezte le naplójába: „A méltóságteljes vár [Nidzicében] igen nagy volt életem kis történetében – közte és a római Angyalvár közt szoros kapcsolat van. Ha nem álltak volna a keresztesek tornyai Nidzicében, valószínűleg nem írtam volna meg Róma középkori történetét”.

Nidzice elküldte neki a várost ábrázoló albumot, amit Gregorovius autográffal ellátott fényképével viszonzott. Egy a Zamkowa utcában álló házban született, melyre a Városi Tanács 1899-ben emléktáblát helyezett el.

Halála előtt két évvel végrendeletet készített, melyben ikonográfiai gyűjteményét, benne H. Schumacher által festett arcképével a városnak ajándékozta. Sajnos, az első világháború alatt az egész gyűjtemény elégett. Vagyona egy részét testvéreire hagyta azzal a kikötéssel, hogy a tőke kamatait fordítsák nidzicei szegénysorsú gyerekek iskoláztatására. Kifejezte kívánságát, hogy a város  a vár felújításában játszott szerepéért állítson apjának emlékművet. A végrendelet értelmében testét elhamvasztották, ám azzal ellenkezően nem szórták szét hamvait „ a világ minden tája felé”, hanem barátja, Georg v. Werthern beichlingeni (Türingia) birtokának kápolnájában helyezték el. A testvére, Juliusz Gregorovius (meghalt 1891-ben) ezredes hamvait tartalmazó urnát Nidzicébe küldték. Juliusz megírta és saját költségén kiadta a város monográfiáját, amiért a város Tanácsa díszpolgárrá avatta.

1912-ben a város három Gregoroviusnak állított emléket a vár alatt. A felső táblán így szólt a felirat:

A vár gondozójának, Ferdynand Tymoteusz Gregoroviusnak, a járás igazságügyi tanácsosának a hálás Nidzica. 1912.

Az alsó táblán ez volt olvasható:

Az apának szentelt emlékmű a fiak hamvainak ad nyugvóhelyet

Ferdynand Gregorovius                  Juliusz Gregorovius

Róma díszpolgára                         Nidzice díszpolgára

*1821.január 19.                          *1819. január 23.

+1891. május 1.                               +1891. július 18.

1926-ban Ferdynand Gregoroviusról neveztek el egy utcát szülővárosában (ma Rataj utca). 1945. januárjában a szovjet katonák – kincseket keresve – tönkretették az emlékművet. Emlékezett rá azonban a Nidzicei Múzeum háború előtti kusztosa, Gerhard Kniess, aki most a Hamburg melletti Bremerhavenben lakik. Franciszek Jeziołowicz-csal, a háború előtt működő Powiśle-i lengyel mozgalom aktivistájával megkeresték a két urnát – sajnos, hamvak nélkül, az egyiknek a fedele is hiányzott. Rövidesen a Megyei Műemlékfelügyelőség képviselője, Łucjan Czubiel sietett segítségükre, és 1986-ban a vár kapujába falaztatta az urnákat. Az új, svéd márványból készült táblára a következő felirat került:

A Gregorovius-család emlékére

Ferdynand Tymoteusz, apa

Fiai: Juliusz és Ferdynand

Nidzice városáért tett szolgálataikért

A lengyelség barátai a XIX. században.

Ferdynand halálának 100. évfordulóján (1991-ben) a Városi Tanács határozatával a régi Városerdő nevet Gregorovius-park névre változtatták, és 2003-ban  teljes egészében restaurálták a vár alatti emlékművet.

Itt újra felhívnám a figyelmet Gregorovius már említett fontos művére, bár  nem érinti Nidzicét közvetlenül.  A Borussia Kulturális Egyesület első kiadványaként 1991-ben megjelent Gregorovius Idea polskości című könyve, melyet az említett Franciszek Jeziołowicz fordított lengyelre, az előszót e sorok szerzője írta. A művet nagyra értékelte az ismert történész, Andrzej Feliks Grabski (1996-ban).

Befejezésül a következőket szeretném megjegyezni: Nidzice – és nemcsak – német lakossága Ferdynand Gregoroviust tisztelte, mint a városból származó híres történészt. A lengyelek pedig, különösen az 1945 után idetelepültek, azért, hogy mindig megmaradt a lengyelek hű barátjának, akkor is, mikor már  európai hírű tudós történész volt.

BIBLIOGRAFIA

Gregorovius F.,  Die Idee des Polentums. Zwei Bücher Polnischer                                Leidengeschichte, Königsberg 1848

Gregorovius F.,  Idea polskości. Dwie księgi martyrologii polskiej.                                   Przełożył F. Jeziołowicz, opracowal i wstępem opatrzył

  1. Jasiński, Olsztyn 1991.        Gregorovius F.,   Der Ghetto und die Juden in Rom, w: Wanderjahren                                   in Italien, Rom 1856, Bd.1 Przedruk Bremerhaven 1984, wyd. G.Kniess

Gregorovius F., Klagegesang der Kinder Juda in Rom, Deutsches Museum, 1856, przedruk Bremerhaven 1984, wyd. G.Kniess

 

Ferdinand Gregorovius „magyar verseinek” történelmi háttere és Lenau költészetének hatása

 

Miután a Bécs felé terjeszkedő Oszmán Birodalom hadai 1541-ben elfoglalták Budát, a Magyar Királyság három részre szakadt. Középső része betagolódott az Oszmán Birodalomba, az erdélyi vajdaság önálló, de a Portának adót fizető Erdélyi Fejedelemséggé alakult át, míg az ország egykori északi és nyugati részére zsugorodott Magyar Királyság élére a nemesség a gazdaságilag és katonailag erős, befolyásos Habsburg-házból választott királyt. A Habsburg uralkodók az elkövetkező századok folyamán újra és újra megkísérelték a Magyar Királyság, a magyar rendek jogainak, önállóságának korlátozását, felszámolását. Emiatt a magyar politikai elit vezetői, többek között Erdély fejedelmei – Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc – a maradék magyar önállóság megőrzéséért nem egy ízben folytatott fegyveres harcot Bécs ellen. A II. Rákóczi Ferenc által nyolc éven át tartó szabadságharc 1711-ben mindkét fél által elfogadható kompromisszummal zárult. Így a XVIII. század a békés építőmunka időszakát hozta meg a Kárpát-medence népei számára. Az 1780-ban anyja, Mária Terézia örökébe lépő II. József azonban, aki a modernizálás jegyében Birodalmának centralizálására törekedett és magyarországi hivatalszervezetekbe és oktatási intézményekbe is be akarta vezetni a német nyelv kötelező használatát, nem koronáztatta magát királlyá, hogy ne kelljen esküt tennie a magyar törvények megtartására. Egységesítő politikája az öntudatra ébredő magyar nemesség heves ellenállásába ütközött. A II. József halála után 1790-ben trónra lépő II. Lipót – a francia forradalomtól is fenyegetve érezve magát – a magyar rendek megnyerésére törekedve királlyá koronáztatta magát. Ennek feltételeként törvényben ismerte el, hogy Magyarország önálló királyság, amelyet Szent István koronáját viselő uralkodójának saját hagyományai és törvényei szerint kell igazgatnia. Ez azt jelentette, hogy a Magyar Királyságot csak királyának személye fűzi az Osztrák Császársághoz.

Az ekkoriban kezdődő országos reformmunkálatoknak, majd 1825-től a rendszeresen összeülő magyar reformországgyűlésnek II. Lipót törvénybe foglalt kötelezettségvállalása lett a meghatározó irányelve. Az évtizedekig tartó reformmunkálatok eredményeként és az 1848. március 15-én Pesten kirobbant forradalom következményeként megvalósulni látszottak a modern polgári magyar állam alapjait megteremtő követelések, többek között a törvény előtti egyenlőség, a jobbágyság eltörlése, a közteherviselés és sajtószabadság. Az április 11-én a király által jóváhagyott (és alkotmánynak tekintett törvények értelmében) a megalakult független magyar kormány csak a magyar parlamentnek tartozott felelősséggel. A király, aki egyben osztrák császár is volt – (1848-ban V. Ferdinánd, császárként I. Ferdinánd) – csak abban az esetben adhatott ki Magyarországot érintő rendelkezést, ha azt előzőleg a magyar miniszterelnök ellenjegyezte.

A bécsi kamarilla azért ment bele a Magyar Királyság 1848 áprilisában törvényekkel is biztosított önállóságába, mert a Habsburg Birodalomtól elszakadni törekvő déli, itáliai tartományokban súlyos harcok folytak. Miután az idős Redetzky marsall 1848. július 23. és 25. között Custozzánál súlyos vereségek mért az olasz felkelő csapatokra és az őket támogató Károly Albert piemonti-szárd király hadseregére, az udvar a magyar kormány és parlament önállóságának korlátozásába, felszámolásába kezdett. Bevezetőül a magyar kormánynak az engedelmességet már korábban felmondó Josip Jellačić horvát bánt 50.000 főt számláló horvát hadseregével Budapest ellen küldte a magyar parlament szétzavarása céljából. A bécsi egyetemi fiatalság, a liberális értelmiség és a március 13-i és május 10-i forradalmi megmozdulásokban részt vett bécsi nép felháborodva fogadta annak hírét, hogy Jellačić „szerezsánjaival” Budapest felé masírozik…

Ekkor, 1848 szeptemberében Bécs városában születnek az első „Magyarenlied”-ek. Röpiratos versekről van szó, szerzőjük többségükben ismeretlen. Hangulatukat jól jellemzi Julius Schwendának a Der Radicale című időszakos lap 1848. szeptember 29-i számában Hungaria címmel közölt verse, amely annak hírére keletkezett, hogy Jellačić a Budapesttől hatvan kilométerre fekvő Székesfehérvár felé közeledik hatalmas hadserege élén, s a magyaroknak ott, az ősi, középkori fővárosuknál kell döntő csatát vívniuk:

Föl, Magyarok! zászló lengjen!

Lobogók három színe szálljon!

Hajdan Bocskai emelte,

Rákócziak s a Frangepánok!

Vond ki régi, hősi szablyád!

Föl büszke nép, büszke nemesség!

A gyülekező jelt megadták:

Ragadjon fegyvert minden helység!

 

Hungária, előre hát,

Mint harcra szomjazó Bellona!

Jelszavad legyen „Szabadság”,

Amely „Hungariae Patrona”!

Állíts kaput a Szabadságnak,

Hol király-kriptáid szürkéllnek,

Mezején Székesfehérvárnak –

Ott kell győzni a Nép ügyének.

Az ütközetre szeptember 29-én került sor, amelynek következtében Jellačić meghátrált, s kénytelen volt seregével Bécs felé visszavonulni. Az események ettől kezdve gyorsan követték egymást. Október 3-án az uralkodó – törvénytelenül – feloszlatta a magyar országgyűlést, s csapatokat akart küldeni Jellačić megsegítésére. A felháborodott bécsi nép megakadályozta, hogy a Richter gránátos-zászlóalj elinduljon Magyarországra és forradalmat robbantott ki október 6-án. A magyar parlament tavasszal kivívott az áprilisban elfogadott törvények megvédése mellett döntött. Ez azt jelentette, hogy októberben kitört a nyílt háború a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság, V. Ferdinánd magyar király és I. Ferdinánd osztrák császár között. (Holott a kettő egyazon személy volt!)

Erre a háborúra azonban Magyarország felkészületlen, önálló hadserege éppen csak szerveződőben van. Azok a magyar csapatok rendelkeznek hadi tapasztalatokkal, amelyek június óta harcban álltak – az egyébként titokban Bécs által felbujtott és támogatott – dél-magyarországi szerb felkelőkkel. 1849. január elején az Alfred zu Windisch-Grätz herceg által vezetett osztrák főhadsereg elfoglalja Budapestet, s ország-világ tudtára adja, hogy pár héten belül véget vet „magyar ribilliónak”. A magyar kormány és parlament Debrecenbe költözik és Tisza vonala mögött szervezi az ellenállást. Egyetlen biztató jel ebben az időben, hogy az 1848. december elején a szétzilált erdélyi hadsereg élére került Józef Bem tábornok karácsonyra visszafoglalja Felső-Erdélyt, majd 1849. tavaszának első napjaira egész Erdélyt felszabadítja.

  1. április elején a Tisza középső vonalán összevont magyar honvédsereg ellentámadásba lendül. Négy hét alatt öt vereséget mér az osztrák főhadseregre, amely csaknem teljesen kiszorul a Magyar Királyság területéről. Európa a fiatal honvédsereg győzelmeitől megbabonázva döbben rá, hogy létezik egy nép a Kárpát-medencében, amelynek a neve: magyar. A magyarok iránt támadt rokonszenvet pontosan tükrözi Adam Mickiewicznek április 22-én Párizsban kelt, s a Trybuna Ludu hasábjain magyarokhoz intézett Felhívása:

„Magyar Honpolgárok!

Amikor ügyetek elveszettnek látszott, amikor a reakciós politikusok önző érdekeik javára vereségetekre számítottak, ti nem veszítettétek el a magatokba vetett bizalmat és meg tudtátok őrizni hiteteket az igazság végső győzelmében.

Mi sem csalódtunk bennetek! (…)

Ti, akiknek nemzetsége Európa számára eddig rejtély volt, most valamennyi elnyomott nemzeti harcosaiként tűntök fel; ti, akiknek szemére vetették, hogy arisztokraták vagytok, a nép ügyét véditek, és mindannak, ami Észak kiváltságos osztályaiban eleven, az önfeláldozás példáját nyújtjátok.

Amit elvégeztetek, nagy; mit még el kell végeznetek, magasztos. (…)

Magyar honpolgárok!

Kezetekben a világ jövője. Ha sikerül letépnetek a győzelem gyümölcsét, mint ahogy ki tudtátok érdemelni ennek babérjait, győzelmetek az európai szabadság győzelme lesz.”

Az európai közvélemény – élén a költőkkel – Mickiewiczhez hasonlóan lelkesedik a magyarokért… A nyugat-európai politikusok zavarba jönnek… És szinte fellélegeznek, amikor megtudják, hogy az ifjú osztrák császár, Ferenc József hivatalos kérésére I. Miklós cár 200.000 fős hadsereget küld az alkotmányát megvédő, függetlenségét kivívó Magyarország ellen. Soha ekkora orosz haderő nem jelent meg azelőtt az európai hadszíntéren. A közösen 370.000 katonával rendelkező orosz és osztrák szövetséges hadsereg – (hozzászámítva a szerb és román felkelők tízezreit is) – matematikailag eleve győztesnek számított a 160.000 fős honvédsereggel szemben. A magyarok két hónapon át küzdenek a roppant túlerő ellen. Görgei Artúr tábornok 25.000 fős magyar főserege augusztus közepén Világosnál teszi le a fegyvert a háromszoros túlerőben lévő orosz fősereg előtt. Október elején „ledől a végső bástya”: a Klapka György tábornok által védett Komáromi erőd kapitulál. A honvédsereg pár ezer embere, a kormány, a Habsburg-házat megfosztó parlament tagjainak egy része az Oszmán Birodalomba menekül. Az orosz és osztrák fogságba esett tábornokok, törzstisztek, vezető politikusok többségét kivégzik vagy bebörtönzik, s honvédek tízezreit sorozzák be az osztrák hadseregbe. 1849. október 6-án egyetlen napon a honvédsereg tizenhárom tábornokát akasztják fel és lövik agyon Aradon. Kivégzik az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost is, holott tevékenysége az 1848 októberében kihirdetett amnesztia időszakára esett. A nyolcszázötven éve fennálló Magyar Királyságot beolvasztják az osztrák tartományok közé.

A magukra hagyott magyarok hősi harca a világ két nagyhatalma ellen és a bécsi udvar kegyetlen megtorlása sokkolja Európát. Palmerston, az angol külügyminiszter, aki májusban még azzal bíztatta az őt a küszöbön álló orosz intervencióról tájékoztató cári követet, hogy végezzenek a magyar felkeléssel „minél előbb”, a kivégzések hírére ősszel annak kimondására kényszerül, hogy „az osztrákok a legnagyobb vadállatok, akiket a föld hordott a hátán”. Ez mintha egyfajta együttérzést is sugallna a magyarok iránt. Az igazi részvétet azonban a költők fejezték ki. A németek közül többek között Julius Schwenda, Fedinand Freiligrath, Moritz Hartmann, Hermann Grimm és mások. A magyarok előtt Heinrich Heine tisztelgett a legmegrendítőbb költeménnyel, amelynek címe: 1849 októberében. A tizenhat szakaszból álló vers alább idézett négy szakasza mindennél beszédesebb lírai vallomása a világirodalom egyik legkiemelkedőbb költőjének:

Ha hallom ezt a szót: magyar,

szűk lesz a német plundra rajtam,

Zúg és zörög a zivatar

és trombiták harsognak a harci zajban.

A lárma lelkemig rivall,

a régi-régi hősi monda,

vasból való, vad harci dal –

a Nibelungok hullnak porondra.

 

A hősi sor is ugyanaz,

ódon regék, oly ismerősök,

új név, de régi a panasz,

mert ők a „bajnok és a büszke hősök”.

 

Őnekik egy bús végzet int –

zászlójuk a szélben dagad bár,

bukik a hős, szokás szerint,

és győz az állati erő, a barbár.

 

Jóllehet Heinrich Heine írja a legszebb verset a magyarok küzdelméről és tragédiájáról, de Ferdinand Gregorovius az egyetlen német költő, aki csaknem egy teljes verseskötetet szentel a magyarok Európát felrázó küzdelmének, kiemelve benne a magyar-lengyel sorsközösséget is. Megénekelte Bécs elestét, a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány és a parlament Debrecenbe történő áttelepedését, a honvédek egyéni áldozatkészségét, a világosi fegyverletételt, a hontalanná lettek Oszmán Birodalomba menekülését. A verses történetleírásokból kiolvasható, hogy pontosan tájékozott 1848 és 1849 magyarországi eseményeiben. Ugyanakkor az is érződik, milyen meghatározó hatással volt rá Nicolaus Lenau (1802–1850) költészete, „magyar szelleme”. Az 1840-es években versesköteteivel európai hírnévre szert tett Lenau, aki 1835-ben Polenlieder címmel maga is kiadott verseskötetet, Magyarországon (Csatádon) született, s 1818-ig Magyarországon (Pesten és Tokajban) tanult. 1818-as Bécsbe költözését követően is visszatért egy időre (1822-ben) Magyaróvárra tanulni. Nagy visszhangot kiváltó verseivel ő gyökereztette meg az európai köztudatban ma is a magyarság sztereotípiaiként működő fogalmakat: puszta, csikós, gulyás, délibáb, bakonyi betyár, csárda, csárdás, cigányzenész. Hogy milyen hatásosan, arra beszédes például szolgálhatnak Gregorovius Polen und Magyarenlieder című kötetének versei, amelyek színhelyeit Lenau magyarországi díszletei gazdagítják és lírai hangulata hatja át.

Magyarországon több Lenau-emlékhely található. A magyarok iránti szolidaritását kifejező verseivel Ferdinand Gregorovius is kiérdemelte, hogy Magyarországon is emlékezzenek rá.

herb woj warm maz Ambasada_Węgier_logo_kolor_kontra

A Hungarian FolkEmbassy, a Józsefvárosi Galéria és az Írott Szó Alapítvány közös szervezésű koncertje

Cigány szólista vendégek és a Hungarian FolkEmbassy koncertje 2015. november 2-án 19.30-kor a Józsefvárosi Galériában majd FolkEmbassy Szabadegyetem a Téli Kertem pincehelységében 21:00 órától

A Hungarian FolkEmbassy, a Józsefvárosi Galéria és az Írott Szó Alapítvány közös szervezésű koncertje

képek (14)

A cigányság a világszínvonalú magyar zene összes műfajában meghatározó szerepet tölt be évszázadok óta. Talán a leglátványosabban a vonós magyar népzene hordozza magán a cigány muzsikusok zsenialitásának kézjegyét. Egy-egy elzárt vidéktől eltekintve Rábaköztől Gyimesig mindenhol a Kárpát-medencében ők őrizték, adták tovább és újították meg a dallamainkat. A keresztelőinken, esküvőinken, temetéseinken, örömünkben-bánatunkban évszázadokon át az ő zenéjük kötötte össze a halandó embert a mindenséggel.

Az autentikus magyar népzene Európa-szerte való képviseletét célul tűző Hungarian FolkEmbassy – Magyar Népzenei Nagykövetség tagjaiként szeretnénk ezzel a koncerttel hangsúlyozni, hogy ez a zenei kincs nem létezne a cigányság nélkül. Olyan szólista barátainkat látjuk vendégül, akik különböző arcait mutatják meg muzsikánknak. Büszkék vagyunk arra, hogy elfogadták a meghívásunkat! A koncerten nemcsak lekísérjük őket, hanem röviden el is beszélgetünk velük arról, hogyan lettek muzsikusok, melyek a legszebb és legnehezebb zenei élményeik, és hogyan látják a magyar zene jövőjét.

Vendégeink:

  • Lakatos Mónika (Budapest-ének) és Rostás Mihály (Nagyecsed-ének, gitár) – autentikus oláh-cigány hallgató Budapestről és pergető Nagyecsedről
  • Csányi Sándor (Szászcsávás, hegedű) – szászcsávási keserves, csárdás, szökő
  • Csukrulya József (Marosvásárhely, cimbalom) – magyarpéterlaki cimbalom muzsika
  • Lakatos Miklós (Budapest, hegedű) – magyar nóták
  • Urszui Kálmán (Kolozsvár, hegedű, harmonika, brácsák) – mezőségi cigány, román, magyar dallamok

Közreműködik Tallián Mariann színművész; Kísér a Hungarian FolkEmbassy

A belépő ára 1000 Ft

Ingyenjegyek és szakmai jegyek igényelhetők a folkembassy@folkembassy.hu címen.

A koncertet örömzene és táncház követi Csányi Sándorral a FolkEmbassy Szabadegyetem és táncház keretében 21 órától a Téli Kertemben, ahol a Bajkó Zenekar is muzsikál.